újrahasznoSMűhely

Sclerosis Multiplexes Betegek - Csongrád Megye

Elindult az újrahasznoSMűhely projekt!

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, egyesületünk néhány lelkes tagjának kezdeményezésére kézműves újrahasznosító műhely jött létre a tavalyi évben. Idén a műhelymunkát ÚjrahasznoSMűhely néven, az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló pályázati projektben folytatjuk, amely a mai napon indult el. A projekt több lett egy alkotóműhelynél, SM-beteg tagtársainknak egy komplex rehabilitációs és jóléti szolgáltatásokat nyújtó közösségi teret alkotunk meg általa. A program legfontosabb pontja természetesen az alkotóműhely marad, amelyben mindenki lehetőséget kap arra, hogy fejlessze társas életét, és megtapasztalhassa az alkotás örömét. Még azok előtt is nyitva áll a lehetőség, akik mozgásképtelenek vagy más városban élnek, hiszen részt vehetnek egy interaktív, virtuális újrahasznosítási alkotásban. A kész művekből az év folyamán több alkalommal SM-Bazárt szervezünk, ahol – az alkotók részvételével – ezek az alkotások megtekinthetők, és akár meg is vásárolhatók, de ami még fontosabb, az érdeklődőkkel párbeszéd kezdeményezhető, így személyesen sikerülhet elérni, hogy a társadalom tagjai megismerjék az SM betegséget, és empatikusabbak legyenek a betegekkel szemben.

vegleges_ujrahasznos_profil.jpg


A program azonban jóval többet nyújt az alkotóműhelynél, hiszen a kézműves foglalkozások alkalmával a kognitív képesség és a kézfunkció fejlődik, míg a program további részeként gyógytornász és konduktor részvételével teljes mozgásfejlesztést is végzünk egyéni és csoportos foglalkozások keretében. Ez esetben is törekszünk webes eszközöket is alkalmazni annak érdekében, hogy minél több immobilis betegtársunk részesülhessen az otthon végezhető gyógytornagyakorlatokból.

 

Azt reméljük, programunkkal egy olyan komplex rehabilitációs rendszert tudtunk megalkotni, amely más betegszervezetek számára is hasznos lehet. Szeretnénk, ha az ÚjrahasznoSMűhely hozzájárulna az esélyegyenlőséghez és a társadalmi érzékenységhez. De amit a leginkább szeretnénk elérni, hogy betegtársaink jobb lelki és fizikai állapotba kerüljenek, hogy újra hasznosnak érezhessék magukat egy alkotó közösségben!

ncta_tamogato_es_lebonyolito_logosor.jpg

Kreatív újrahasznosítási program

Évek óta foglalkoztat a természet védelmének kérdése, melyhez szorosan kapcsolódik a környezetünkben felhalmozódó hulladék újrahasznosításának problematikája.

Az újrahasznosítás egy nagyszerű elképzelés, mely megakadályozza, hogy több millió tonnányi hulladék szennyezze a Földet. A szemét nem olyan dolog, amire a legtöbb ember naponta szívesen gondol, emellett súlyos környezeti következményekkel jár annak a 4,6 millió tonna hulladéknak a kezelése, amely egy év alatt Magyarországon keletkezik.

A társadalom tagjainak egyre jelentősebb százaléka a szelektív hulladékgyűjtéssel igyekszik tenni a környezete megóvásáért. Ahelyett, hogy a papírt, a műanyagokat, az üveget és a fémet egy szemetesbe dobnánk, egyszerűen speciális jellel ellátott szelektív hulladékgyűjtő tartályokba rakjuk, ahonnan ezek újrahasznosításra kerülnek, új termékek készülnek belőlük. Például a kartonok bezúzásával, a műanyagok beolvasztásával új termékek állíthatóak elő. Gondoljuk végig, hogy egy ilyen kicsi és egyszerű akció mennyire hasznos bolygónk számára, különösen, amikor milliónyi ember együtt teszi ezt. Az újrahasznosítás számos módon javítja a környezetünket, így például: megóvja a természetes erőforrásokat, csökkenti a hulladéklerakók méretét és a szennyezést, energiát valamint pénzt takarít meg, és munkahelyeket teremt.

Nem véletlen tehát, hogy a hulladékok újrahasznosításának lehetősége viszonylag könnyen felkelti az érdeklődésünket. Ma már egyre több lehetőség adódik arra, hogy mélyebbre ássunk ebben a témában. Jómagam is igyekszem minél kreatívabb megoldásokat találni a haszontalannak tűnő tárgyak megmentésére. Folyamatosan tájékozódom, fejlesztem tudásom, és keresem a lehetőségeket, hogy minél több emberhez eljuttassam az újrahasznosítás igényét, ami a környezet megóvásának, javításának nagyon egyszerű és nagyon hatékony módja. Az újrahasznosítás segít a mindennapokban használatos termékek előállításában – az üdítőitalos dobozoktól az írógéppapírig, a szőnyegtől az autókig. Az újrahasznosítás során kinyerjük az értékes anyagokat a szemétből, hogy új termékeket készítsünk belőlük. Emiatt ez az egyik legrégebbi és leginkább megtérülő környezetvédelmi tevékenység. Noha a legtöbb országban jelentős eredményeket érnek el az egy év alatt keletkező hulladékmennyiség csökkentésében, és abban, ahogy ezt a szemétmennyiséget kezelik, még mindig sok a tennivaló ezen a téren. Ebben mindenki segíthet. Érdemes a társadalom oktatásával, tudatformálásával kezdeni e nemes feladatot.

A Sclerosis Multiplexes Betegek Csongrád Megyei Egyesülete néhány lelkes tagjának kezdeményezésére létrejött kézműves újrahasznosító műhely megfelelő keretet nyújthat arra, hogy az egyesület tagjainak, hozzátartozóiknak, majd egyre szélesebb társadalmi rétegek figyelmét felkeltsük a környezettudatosság és ezzel együtt az újrahasznosítás fontosságával kapcsolatban.

Egyre többen kezdjük felismerni, hogy egyetlen bolygónk jövője a kezünkben van.

A recycling egyre elfogadottabb tevékenyég. Ahhoz, hogy a társadalom minél szélesebb köre újrahasznosítson szemléletformálásra, szinte teljes szemléletváltásra van szükség.

 

Céljaink:

-          Ötleteket gyűjtünk a háztartásunkban keletkező papír-, műanyag-, és fémhulladék újrahasznosításhoz

-          az együtt gondolkodás örömét nyújtjuk

-          bevezetjük az érdeklődőt a kreatív alkotás világába

-          a saját kezűleg készített hasznos tárgyak által az alkotás örömét is megtapasztalhatják a résztvevők

-          az újrahasznosítás fontosságának hangsúlyozásával egészségfejlesztő tevékenységet is végzünk, emellett kíméljük a Föld erőforrásait, illetve a természetbe kerülő hulladék mennyiségét is csökkentjük

 

Minden tenni is tudó és akaró alkotóelmét és kezet szívesen látunk, aki a jelen személyes és környezeti válságokkal terhelt, növekedéskényszeres világból a környezettudatos lét tudatos gyakorlásában látja a kiutat.

 

Újrahasznosítási kézműves foglalkozásainkra olyan újrahasznosítási technikákkal készülünk, melyek megvalósítása viszonylag rövid időt vesz igénybe, bárki hozzáláthat kortól, nemtől és az SM-ből adódó egészségi állapotától függetlenül, látványos eredménnyel jár, és elsősorban a háztartásunkban keletkező hulladékok felhasználásával, újrahasznosításával jár. Mindezek mellett természetesen mi is készülünk alapanyagokkal, valamint olyan újrahasznosítással előállított tárgyakkal, melyeket ötletadónak szánunk az otthoni kreatívkodáshoz, a programon szerzett tapasztalatok továbbgondolásához.

 

A foglalkozások során több újrahasznosítási technika kipróbálására is lehetőségünk nyílik, így PET – palackok, fém és műanyag kupakok (sörös és üdítős kupakok, sörnyitó fülek), parafa dugó, szórólapok, műanyag zacskók, konzerves dobozok, kartonpapír, textildarabok, gyógyszeres dobozok újrahasznosításával használati tárgyak, ékszerek, játékok készítésére.

 

Természeti erőforrásaink beosztásához, környezetünk valódi védelméhez tudatos, felelősségteljes gondolkodásra van szükség. Kialakult szokásainkon, rögzült szemléletünkön változtatni csak a környezethez való hozzáállásunk átalakításával lehet. A tanulást életünk bármely szakaszában érdemes elkezdeni. A környezeti nevelés, azáltal válik teljessé (holisztikussá), hogy kiterjed a mentálhigiénés egészség területére, a pszichés egyensúly és harmónia létrejöttének nevelési lehetőségeire. A környezeti nevelés a jövőre irányul, a jövő kihívásaira való felkészítés a jelen nehéz körülményei között.

 

A kreatív újrahasznosító műhelyben megvalósítandó kézműves foglalkozások átfogó célja:

- a közösségformálás,

- a résztvevők képessé tétele a környezet természeti és ember alkotta értékeinek felismerésére

és megőrzésére,

- a környezettudatos magatartás, életmód kialakítása és minél szélesebb körű elterjesztése,

- a finommotoros ügyesség és kombinációs készség fejlesztése

 

Langane Éva

Kreativitás

A kreativitás az a képességünk, amikor egy teljesen új és eredeti ötletettel állunk elő vagy a már létező, mások által kitalált remek ötleteket adaptáljuk oly módon, hogy az ötletek között új összefüggéseket fedezünk fel, új kapcsolatokat hozunk létre, újragondoljuk őket és más funkcióval ellátva újszerű, innovatív megoldásokat találunk ki.  Ez a kreatív ötletelés – amely nem mellesleg nagyban segíti az SM-betegek kognitív funkcióinak megőrzését, fejlesztését és szellemi hanyatlásuk megelőzését is – egy közös program, amelyhez egyre többen kapcsolódnak sorstársaink közül pl. egy másoknak értéktelennek tűnő műanyag kávéskapszula megpillantásakor.  És ilyenkor beindul egy ötletelés hol egy kreatív foglalkozás keretében, hol pedig virtuálisan, valamelyik közösségi oldalon: Mit tudnánk kezdeni ezzel a kis kapszulával? Mi mindent lehetne belőle csinálni? Hogyan hasznosíthatnánk újra, hogy ne a hulladék mennyiségét gyarapítsa. És onnantól kezdve – mert nagyon sok jó ötlet érkezik – elkezdjük ezeket a kis kapszulákat is gyűjteni (mert korábban már elkezdtük gyűjteni a parafadugót, gombot, tejes dobozokat, pillepalackot stb. és mindent, amit sajnáltunk a szemétbe dobni). És szinte biztos, hogy rövid időn belül egy zsáknyi kapszula összegyűlik, s máris indulhat a kreatív alkotás, közösen, vidáman, sokat nevetgélve  És az sem gond, ha valaki csak ül közöttünk, velünk és csak mesél, mert az ő kezei már nem mozognak olyan ügyesen.

Kreativitás

A kreativitás az a képességünk, amikor egy teljesen új és eredeti ötletettel állunk elő vagy a már létező, mások által kitalált remek ötleteket adaptáljuk oly módon, hogy az ötletek között új összefüggéseket fedezünk fel, új kapcsolatokat hozunk létre, újragondoljuk őket és más funkcióval ellátva újszerű, innovatív megoldásokat találunk ki.  Ez a kreatív ötletelés – amely nem mellesleg nagyban segíti az SM-betegek kognitív funkcióinak megőrzését, fejlesztését és szellemi hanyatlásuk megelőzését is – egy közös program, amelyhez egyre többen kapcsolódnak sorstársaink közül pl. egy másoknak értéktelennek tűnő műanyag kávéskapszula megpillantásakor.  És ilyenkor beindul egy ötletelés hol egy kreatív foglalkozás keretében, hol pedig virtuálisan, valamelyik közösségi oldalon: Mit tudnánk kezdeni ezzel a kis kapszulával? Mi mindent lehetne belőle csinálni? Hogyan hasznosíthatnánk újra, hogy ne a hulladék mennyiségét gyarapítsa. És onnantól kezdve – mert nagyon sok jó ötlet érkezik – elkezdjük ezeket a kis kapszulákat is gyűjteni (mert korábban már elkezdtük gyűjteni a parafadugót, gombot, tejes dobozokat, pillepalackot stb. és mindent, amit sajnáltunk a szemétbe dobni). És szinte biztos, hogy rövid időn belül egy zsáknyi kapszula összegyűlik, s máris indulhat a kreatív alkotás, közösen, vidáman, sokat nevetgélve  És az sem gond, ha valaki csak ül közöttünk, velünk és csak mesél, mert az ő kezei már nem mozognak olyan ügyesen.

süti beállítások módosítása